A chalk szó magyarul azt jelenti kréta, ezért amikor én először találkoztam ezzel a kifejezéssel, hogy chalk paint (jelentése: kréta festék), azt hittem, hogy ez ugyanaz, mint az a fekete táblafesték, amire krétával lehet írni, csak színesben, vagyis sokféle színben.
Nem kellett sokáig utána olvassak, amikor kiderült számomra is, hogy erről szó nincs!
Kedves Anikó! Igen,átkenheted, sima vizesbázisú lakkal, de ha jól waxoltál, vékonyan, jól beledolgozva, a felesleget mindig visszatörülve, a száradási időt meghagyva, akkor nem szabadna kopnia. Nálunk sok minden így van lefestve a lakásban, a gyerekek játszószobájának ajtaja is, aminek sokszor neki is mennek, nincs semmi baja. Valami nem stimmel… De ha az megnyugtat, akkor lakkozd le simán. (én azért nem szoktam, mert pont azt a bársonyos, matt hatását veszíti el, amiért szeretem 🙂 ) Üdv Enikő
Szia!
Szeretném a segítségedet kérni a következőben.
Egy barátom ajánlására elkezdtem lefesteni kisfiam enyhén kopott fa ágyát.
Neki maradt Annie Sloan festéke és a hozzá való wax.
Nagyon tetszett, hogy még én is egyszerűen átfestettem, de a waxolásnál vettem észre, hogy ez a festék nagyon sérülékeny. Most elakadtam és utána olvastam magyar oldalakon. Így jutottam hozzád.
Szóval szuper, hogy teljes mértékben gyerekbarát, de nem szerettem volna, hogy antikolt hatású legyen az ágy, emiatt kérdezném, hogy szerinted a waxolás után átkenhetem egy tartósabb hatást eredményező lakkal? Illetve tudnál nekem ajánlani ehhez terméket?
Nagyon köszönöm előre is, Anikó
Kedves Zsuzsi! Azt hiszem, hogy így látatlanból elég nehezen tudok ez ügyben tanácsot adni. Úgy tudom, hogy a Tikkurila Empire egy jó minőségű festék, szép eredményt kellett volna elérj vele, csiszoltál, használtál alapozó, nem is értem miért lett foltos… A Chalk Paint™ nem egy olcsó festék, ezért valóban felesleges lenne beruházni még erre is, már így is valószínűleg eleget költöttél rá… Kérlek írj egy e-mailt a nemiskacat@nemisakcat.hu-ra és elmondom részletesebben, hogy a Chalk Paint™ festékkel milyen hatásokat lehet elérni. Üdv Enikő
Kedves Enikő,
A tanácsodat kérném. Még sosem használtam ASCP festéket, de most erősen elgondolkodtam rajta a következők miatt. Egy egyszerű, sima felülető IKEA-s kisbútort szeretnék atfesteni. Lecsiszoltam, lealapoztam, az alapozot is kicsit lecsiszoltam, majd lefestettem Tikkurila Empire festekkel. A festes nem igazan sikerult, nagyon foltos lett, illetve a színe sem tetszett. Miutan ez a réteg megszáradt, finoman megcsiszoltam és lefestettem egy kicsit sötétebb színű akrylfestekkel. Ez már kicsit jobban fed, de még mindig foltos, csúnya az egész festés. Nem tetszik és el is ment a kedvem az egész festéstől. (Nincs kedvem megint lecsiszolni az egészet és előről kezdeni az egészet.) Kérdezem, hogy erre megoldás lehet a ASCP festék? Ha ráfestek, akkor eltűnik ez a foltosság és teljesen befedi a bútort? És a ASCP festék csak antikolt hatáshoz való? Nem régies hatást szeretnék elérni, de nem is tükörfényes felületet. Válaszod amiatt segítene nagyon, mert feleslegesen nem szereznék be ASCP festéket, ha ez sem segít nekem a kívánt állapot elérésében.
Válaszodat köszönöm,
Zsuzsi
Szia Enikő! Köszi! Azonnal feliratkoztam, és annak kapcsán is kérdeztem.:-)) Remélem megkaptad. Amióta láttam és olvastam a festésedet azóta olyan izgalomban vagyok, hogy pl. tegnap este nem tudtam elaludni, mert gondolatban festettem a komódomat:-)))) Üdvözlettel: Tóth Annamari
Kedves Annamari! Iratkozz fel a hírlevélre ezen az oldalon és megtudsz mindent: http://www.anniesloan.hu. Üdv, Enikő
Kedves Enikő! Az éjjeli szekrény antikolásodtól felvillanyozódtam, mert Én is nagyon szeretném az évek óta őrizgetett családi bútorainkat ilyen technikával antikolni. Én is azt szeretném kérdezni, hogy honnan lehet rendelni az Annie Sloan termékeket és milyen árfekvésűek? Válaszodat előre is köszi! Üdv! Annamari
Szia!
Most olvastam ezt a cikkedet és nagyon feleltette az érdeklődésemet ez a festékcsalád. Tudsz esetleg segíteni, hogy honnan lehet rendelni stb.? Segítségedet előre is köszönöm!!! Mosollyal: Bianka
Kedves Enikő!
Egy hatalmas műbőr ülőgarnitúrát szeretnék átfesteni Ascp-tel. Mi a véleményed, működhet? Hogy becsüljem meg a szükséges festékmennyiséget? Rendelésben esetleg tudsz segíteni?
Előre is nagyon köszönöm,
Fernanda
Írtam privát üzenetet!
A e-mail címedre, de azt hiszem elírtam a neved Paulina… ne haragudj.Remélem megtalálod a levelet! 🙂 üdv Enikő
Kedves Enikő!
Még nem nagyon tudok kiigazodni, kicsit még új nekem a blog..:( Nem tudom hová írhattál nekem.. Lenne rá lehetőség, hogy e-mail címemre elküldöd? zitapauli@hotmail.com
Előre is köszönöm!
Paulina
Kedves Enikő!
Az egyik bejegyzésedben olvastam, hogy textilre is lehet vele festeni. Próbáltad már? Nem mered meg tőle az anyag? Esetleg meg tudnád írni, hogy mennyibe kerül a kicsi és a nagy festék?
Üdv: A.A.
Kedves Paulina! Írtam üzenetet! Enikő
Szia!
Honnan tudok rendelni Annie Sloan Chalk paint festéket, és viaszt?
Válaszodat előre is köszönöm,
Paulina