nemiskacat

A Könyvespolc

Azért írtam a címben nagy k-val, hogy Könyvespolc, mert pont ilyen nagy feneket kerítettem az egésznek, mert azt gondoltam, ha alapos vagyok, akkor minden rendben lesz.

Az élet megint rácáfolt erre, és nyomott egy barackot a kobakomra. Történt ugyanis, hogy nem sikerült az egész ház legnagyobb, legszebb, legköltségesebb bútora úgy, ahogyan azt szerettem, szerettük volna.

 

Mindez a nyaralás előtti héten történt, amikor is mindennel tudtam foglalkozni, csak ezzel nem igazán, csak ültem a bánatomon, és nyeltem nagyokat.

Olvass tovább!

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Eniko Szendrodi says: (előzmény @K.Zsófi)

    Szia Zsófi! Köszi, hogy hozzászóltál, én sem szeretem, ha ezért regisztrálnom kell…
    Az az igazság, hogy át fogom festeni, mert így natúron nem illik a lakásba, és az ajtó is ugyanolyan színű lesz. Ezzel talán kicsit segítünk a dolgon. A villanykapcsoló jó ötlet, azt hiszem ehhez akkor szakembert kell hívjunk, én nem értek a villamossághoz, de az ötlet nagyon jó, mindenképpen előadom a családnak! Köszi!
    Üdv Enikő

  2. K.Zsófi says:

    Szia!

    Regisztráltam, hogy kommentálhassak. Először is szerintem példaértékű a hozzáállásod az esethez. Másodsorban pedig egyszerűen lenyűgöző ez a könyvespolc. Mind a színe, mind pedig a kialakítása. Végre valami más, nem a szokásos billy, sem pedig a régi könyvtárakra hajazó műantik. Fiatalos, ugyanakkor klasszikus. ÁÁÁÁ imádom.
    Egyetlen apróság zavar, az pedig a meglévő ajtó. Ezért én kártérítés gyanánt egy új ajtó elkészítését kérném az asztalostól. Hogy a mutatvány ne járjon a szükségesnél nagyobb felfordulással, a meglévő ajtókeretről a takaróléceket leszedetném és újakat készíttetnék. Valamint a villanykapcsolót a könyvespolc oldalfalára átrakatnám.

    Bosszantó, ha valami nem olyan lesz, mint amilyet az ember elképzel, de az eredeti álmaidat félretéve nézz erre a könyvespolcra. Hát nem pinelnéd?:-)

    Zsófi

  3. nemiskacat says:

    Kedves Mindenki!
    Köszönöm szépen Mindannyiótoknak a hozzászólásokat, nagyon jól esik, hogy ennyien tollat (billentyűzetet) ragadtatok, és leírtátok a gondolataitokat. Nem fogok most mindenkinek egyenként válaszolni, de higgyétek el, hogy mindenkiét alaposan átolvastam, és leszűrtem belőle a tanácsokat!

    Annyit szeretnék még elmondani, hogy ezt a bútort nem egy cég készítette. Ha idehívtam volna egy ezzel foglalkozó céget, legyártotta volna ezt a bútort hatszázezerért, akkor élből visszaküldöm, és küzdök.
    Itt most ennél árnyaltabb a helyzet. Az asztalossal együtt, alaposan átbeszélve a dolgokat, próbáltunk közös nevezőre jutni.
    Nem a védelmére szeretnék kelni, mert tény, hogy Ő mérte le rosszul, de jelenleg nem ismerek olyan mestert, aki örül ha fával (nem laminálttal) dolgozhat, aki szívből csinálja, akinek ez a hobbija, aki nem azzal jön kapásból, hogy “De asszonyom, azt nem lehet megcsinálni”, hanem minden egyes ötletünket, kérésünket, javslatunkat alaposan átgondolja, és azon dolgozik, hogy az ő kis kevéske szerszámával, a félig berendezett műhelykéjében hogyan tudna maximálisan mindent elkészíteni, nem beszélve arról, hogy élből ráérez a stílusra, amit szeretnék. Tovább gondolja azt, agyal, rajzol stb. Ezt most elszúrta, elmérte. Most azon fáradozik, hogy amit lehet, kijavítson… itt tartunk most.
    Enikő

  4. Réka says:

    Kedves Enikő!

    Egy kérdés: szerződés volt?
    Ha nem, akkor egy tanács, máskor legyen.
    Tökmindegy, hogy mennyire jóba vagytok,mennyire aranykezű, meg cuki meg kedves a bácsi meg minden.

    Ilyen esetekben nagyon egyszerű a megoldás: vagy nem fizetsz vagy kijavítja.

    Amúgy én totál kiborultam volna ennek a szekrénynek a láttán, úgyhogy teljesen megértelek.
    A színre én is antikolt vagy nemantikolt fehéret vagy annak valami finom árnyalatát javaslom, az nagyon szép és nagyban is jól mutat.

    Kitartás!

  5. Ica Novotná says:

    Kedves Enikő,
    szerintem bármit is fogsz kitalálni a bútor “make-up” -hoz, nem leszel megelégedve. Arról nem is beszélve, hogy mennyi energiát, idot és pénzt fogsz ráfordítani arra, hogy valamit, amit nem te rontottál el, úgy-ahogy kipofozd.
    Az én laikus véleményem a fotók alapján az, hogy az asztalos elfelejtette az adott méretre rászámítani a fuggoleges elemek szélességét. Kb. 4 oszlop x 2 cm az 8centi, és ott is vagyunk az eltakart ajtó félfánál.
    Ha az asztalos személyesen csinálta a mérést – legyen bármilyen aranykezu – akkor ez egyértelmuen az o hibája, nem kellet vola megengedned, hogy a bútort osszerakja, meg persze az ilyen munkát nem is kellett volna kifizetned. Gondold csak magad bele az aszatos helyzetébe. Ha tényleg o kovette el a hibát, akkor most jót rohog a markába…te pedig spekulász, meg bánatkozol. Ez így ne fér. Olyan nagy jólelkuség meg szerénység sugárzik a blogod minden mondatából, és én most úgy érzem, hogy bár ismeretlenul,de harcra kell, hogy buzdítsalak. Én elvárnám az aszalostól, hogy kompromisszum megoldást javasoljon, és vagy visszazadja a munka árát, vagy átcsinála a bútort. Úgyhogy az én tanácsom – bár radikális, de azt hiszem racionális: ne add fel! Kedves Enikő, légy uzletasszony és védd a jogaidat, és ne keress mentséget a mester munkájára.
    Ha meg te voltál a szaki, és te mérted be rosszul, akkor meg még búslakodj egy kicsit, spekuláj, tuningolj, szukítsd az ajtót, cseréld le kissebbre a tévét :)…és amikor nagyon elszomorodsz, jusson eszedbe, hogy rosszab dolgok is torténnek az életben. Hiszen CSAK egy elméretezett – kulnben nagyon szép – bútorról van szó. Ha esetleg menyugtat, elárulom neked, hogy nekem is vannak elsikerult dolgaim, legtobbszor azok, amelyeket nagyon – nagyon megfontoltan, kovetkezetesen és sokáig készulok megvalósítani. Fel a fejjel !
    Szia, udvozollek Rozsnyóról.

  6. Monat says:

    Szia!

    Hát, ha már fájnia sem lenne szabad, elég gáz lenne 🙁 Nagyon megértelek, a dilemmádat is. Mert könnyű azt mondani, hogy csináltasd meg, ha ő mérte el, stb. Mert igen, szerintem is, de magamból kiindulva…mindig felhúzom magam a mestereken, de mire találkozok velük, lenyugszom, megsajnálom, megértem, stb. Nem kéne.
    Bár egyszer a sarkamra álltam, a fürdőajtónkat a kőműves nem tudta betenni falsíkba, mert vályog, és vékony tokos ajtót vettünk. Berakták középre – amikor megláttam, majdnem elbőgtem magam, de szerencsére Apa megoldotta egy kis vasalattal a problémát. Újra kellett raknia az ajtót a kőművesnek, dehát órabérben dolgozott. Én meg nézhettem volna az elcseszett ajtónkat. De végül szép lett 🙂 Megéri a sarkadra állni, bár ekkora összegnél elég nehéz, de legalább kedvezményt adhatna az asztalos, ha már nem csináltatod vele újra.

    Kitartás!
    Móni

  7. Havasi-Varga Bernadett says:

    Amúgy nagyon szép! 🙂

  8. Havasi-Varga Bernadett says:

    Szerintem a natúr fenyő színe jobban megy az ajtó- és ablakkerethez, mint a sötétebb barna. Mivel nagyon közel vannak egymáshoz (rálóg), így ezt se hagyd figyelmen kívül.

  9. Rettenetesen sajnállak, hogy így jártatok, de Erikával tökéletesen egyetértek. Ha nem Ti követtétek el a hibát, márpedig egy mesterember, aki mér, el kell hogy ismerje, ö hibázott, akkor addig eröszakoskodnék, amíg ki nem javítanak mindent. Engem föleg az ajtó zavar, olyan, mintha egy lyukon kellene átmászni. A színét pedig nagyon gondosan válaszd ki, úgy, hogy az ajtóval harmonizáljon. Eröt és kitartást kívánok, aztán, ha elkészült, sok örömet vele!
    Ui. Nálunk a teraszkö lett máshogy lerakva, nem úgy, ahogy én szerettem volna, két év eltelt, de még ma is bosszant. Ùgyhogy ne törödj bele!!!!

  10. Andi says:

    Hát persze, hogy szabad fájnia:( Bár gyönyörű szép, mégsem azt a képet látod magad előtt, ami a fejedben megjelenik. De ahogy a blogodból eddig megismertelek, hamarosan elégedetten fogsz üldögélni előtte kávét iszogatva, mert addig alakítgatod, hogy tökéletes lesz.

  11. Köszönöm, Anita! Ez nekem egy nagyon nehéz döntés, de az antikolt fehéret felveszem a listára mindenképpen… köszi

  12. nagy erika says:

    Hat ne haragudj de engem nagyon felhaboritott ez a tortenet, szerintem a legegyszerubb leellenorizni h a kesz butoron a meretek megegyeznek-e a ti tervrajzaitokon levokkel, ha igen, a ti hibatok, ha nem , akkor tessek kerem kiallni az igazatok mellett es ujracsinaltatni, v visszakerni a kifizetett osszeget. Nem akarok kotekedni de felhaborit az h az emberek 90 szazaleka beletorodik az ilyen es ehhez hasonlo hibajukon kivuli tevedesek sulytotta karosodasokba, es magukra vallaljak az elado hibait. Aki ennyi ideig tervezi azt a butordarabot nem valoszinu h teved, de az asztalosnak valoszinu nagyon sok munkaja van es nem beszelve a stresszes idohatarokrol,…..szoval en semmikeppen sem hagynam annyiban, azert az megiscsak tulzas h meg a tv-t sem tudjatok berakni, es az is nagyon gaz h ralog az ajtofelfara, meg akkor is ha azt konyvekkel el lehet takarni, az ajtofelfa folotti hezag pedig kimondottan zavaro (legalabbis nekem), es azok az oszlopfok racsuszasa a vajukra…ez mar takolmany, ne haragudj, nem akarlak meg jobban elszomoritani, de annyira sulyos hibak, h nem kene elnezzetek, es szerintem ha igy hagyjatok, akkor sem fogsz soha belenyugodni, mert nap mint nap latod es mindig szurni fogja a szemed….szoval az az igazsag h mi is ezt szoktuk csinalni, “hagyjad, most mar igy is jo lesz, ez van”….de rajottem h ami igy lett, az sohasem lesz jo, mert nem is volt az, es nincs amitol ezutan se jo legyen…egyszer csinaljon az meber valamit, de azt jol, egy eletre…..tudom h nagyon kenyelmetlen ennyi varakozas utan, es a sok koltseg, de azt hiszem megeri meg raaldozni……amugy tenyleg szep munka van rajta, es maga a butordarab szuper, nagyon ugyesen lett megtervezve es szep is, a szine az tenyleg nem jo, de hat a ti helyzetetekben ez a legkisebb problema, azon konnyen lehet segiteni, en mindenkeppen csak sotetiteni probalnek rajta szoval nem festenem semmikeppen egy tomor uniformis valami erosebb szinre, de a komodnal sotetebbre. Es szerintem ha viaszolva volt, nem hiszem h gond lennne rakenni meg egy szinezett reteget, tehat ugyanazzal az anyaggal amivel mar le volt kezelve, csak raksz bele a kifelejtett szinesekbol is, (pl valami mogyoro szint), es mielott az egszet bekenned, mindenkeppen probald ki egy olyan oldalso feluleten es varjal szaradasig, h nehogy megegyszer kellemetlenseged szarmazzon belole..:) Sok sikert, es kulon dicseret nektek a tervezesert es a gyonyoru fogantyukert! (jaj, es azt elfelejtettem mondani h mi is hasznaltunk peldaul oldoszeres lakkot nehany butorhoz, es legalabb egy fel evig buzlik tole a haz…es ha pici gyerek van…szoval szamolni kell azzal h a butort ki kell vinni a szobabol addig amig megszarad es elszall a szer szaga.) Es igen…joggal fajhat….de vagy elfogadod h ez van, vagy addig csinalod amig teljesen elegedett leszel vele 🙂 kitartast, es turelmet!

  13. Csorba Anita says:

    Én bizony festeném valamilyen szép csontfehérre, vagy antikolt fehérre… Együtt érzek és sajnállak, borzasztó csalódás lehet…

  14. Lengré Vica says:

    Naná, hogy szabad. Teljesen megértelek. Sokszor mások észre sem veszik azt a hibát, ami az ember szájízét megkeseríti…
    A lazúr jó ötlet lehet, de az homogén felületet ad, nem lesz ilyen, mint a komód, ugye? Mondjuk oldószeressel még nem próbálkoztam, csak vizesbázisúval…

  15. nemiskacat says: (előzmény @kovtama)

    Ó, köszönöm. A sajátodat mindig nehezebb, mint másét… 🙂

  16. kovtama says:

    Biztos vagyok benne, hogy nagyon szépen megfogod csinálni. Mint sok mindent. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!